A Magyar népmese napja alkalmából iskolánkban szeptember 30-án került megrendezésre a Táltos próba elnevezésű játékos vetélkedő. A megpróbáltatások a mese-értő és mese szerető kisközönség számára szerveződtek, illetve a mesehallgatást hivatott népszerűsíteni.
A vetélkedő elején egy magyar népmesét hallgattak meg alsó tagozatos diákok, melyek a „próbák” folyamán feldolgozásra kerültek. A gyermekeknek vegyes korosztályú csapatokban kellett dolgozniuk, mely kimondottan erősíti az együttműködést, a kommunikációs, és a kooperációs képességeiket. A mese feloldja a gátlásokat, a barátságos légkör pedig növeli a gyermekek teljesítőképességét. Így nem a szokásos versenyhelyzetben, hanem egy mesebeli játékba csöppentek.
A verseny után interaktív játékokkal és mesedramatizálással töltötték el a gyermekek az időt, míg a zsűri átbeszélte a látottakat, hallottakat.
Az alkalmon vendégeink voltak: Péterné Fidler Elvira intézményvezető asszony, Nyirádi Krisztina vezetőhelyettes, illetve Szél Emma óvodavezető.
A feladatokat Barta-Takács Orsolya állította össze, Tóth Éva vezette le, a mesélésben és a dramatizálásban segített: Juhászné Mató Adrienn.
A gyermekek értékes élményekkel és ajándékokkal távoztak.